Generációs örökségeink és a meddőség kapcsolata
Elvárások sűrűjében élünk. Mindannyian. Számtalanszor találkozom fiatal nőkkel, akik azzal küzdenek, hogy nem jön a baba. Aztán a beszélgetéseink során gyakran kiderül, hogy hatalmas az elvárás a család, kollégák, barátok részéről. Ugye ismerős kérdés? „De baba mikor lesz már nálatok is?” Vagy a hátbavágás a karácsonyfa alatt… ”Húzzatok bele gyerekek, unokázni akarok!” Nos nem is gondoljuk, mennyit árthatnak eme „ártatlan” megjegyzések! Vannak tudat alatt meghúzódó félelmek, kérdések, melyek nap mint nap ott cikáznak a nő és férfi fejében.
De mi lesz a munkámmal? Nézhetem-e ugyanúgy a VB-t? Leszek-e jó apa, anya, hogyan fogom tudni egy gyerekkel végig vinni az elmaradt szakdolim írását, képes leszek-e eltartani a családot, s mit szól a főnököm, lesz-e vendégköröm „X” idő után, ha visszamegyek dolgozni?
Ezek a kérdések mind ott húzódhatnak a sikertelen teherbe esés mögött, és teljesen természetes, ha egy felelős ember kattog az ilyesmin. A külvilág elvárása csak ront a helyzeten, ez két ember ügye, nem a nagyvilágé. Ha egymás között tisztázzák kételyeiket, s tudnak beszélni egymásnak erről, leszakadnak a terhek, s eldönthetik, hogy ők, ketten, mikor állnak készen a harmadik befogadására.
